Autópálya Lengyelország felé?

Autópálya Lengyelország felé?

2025. augusztus 19.

Az elmúlt héten a Szlovák Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) elutasította az utolsó kifogásokat a Kysucénál zajló D3-as autópálya építésére kiírt közbeszerzési pályázatokban, amelyek miatt a tender folyamata hónapokig húzódott. Jozef Ráž közlekedési miniszter (a Smer párt jelöltje) emiatt úgy nyilatkozott, hogy még idén elindulhat a földmunkagépek megjelenése a leendő autópálya három építési szakaszán, ahol a kivitelezők kiválasztása nem volt egyszerű. A tárcavezető a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindhárom D3-as autópálya-szakasz esetében már lezárult a közbeszerzési eljárás, kettőhöz már meg is született az építési engedély, a harmadikhoz pedig néhány napon belül várható a hatósági jóváhagyás.

Ráž arról is beszélt, hogy a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) tervei szerint szeptember végéig szerződést kötnek a kivitelező cégekkel. A pályázatok menete nem volt zökkenőmentes. Tavaly az NDS összesen több mint egymilliárd euró értékben írt ki tendert három új D3-as szakaszra: egy 11,2 kilométer hosszú pályarészre (Žilina, Brodno és Kysucké Nové Mesto között), egy 9,6 kilométeresre (Kysucké Nové Mesto – Oščadnica), valamint egy 5,3 kilométeres szakaszra (Oščadnica – Čadca, Bukov), utóbbiba beletartozik a Horelica alagút második csöve is. A Bukovig tartó Oščadnica – Čadca szakasz pályázatára két ajánlat futott be, melyek közül az olcsóbb, körülbelül 230 millió eurós a Váhostav, Metrostav és Duna Aszfalt cégekből álló konzorciumé volt. E pályázat ellen még márciusban érkezett beadvány, amely miatt az ÚVO vizsgálatot indított. Júliusra sikerült lezárni a Kysucké Nové Mesto – Oščadnica szakasz tenderét is, miután több sikertelen pályázó nyújtott be kifogásokat. A nyertes a Skanska lett, amely körülbelül 46 millió euróval alámennve a vártnak, végül 307 millióért építheti meg az útvonalat. Júliusban újabb akadály merült fel a Žilina és Kysucké Nové Mesto közötti szakasznál is, amelynek ügyében szintén panasz érkezett az ÚVO-hoz. A hivatal azonban múlt héten ezt is elutasította. A mintegy 399 millió eurós munkát a Váhostav vezette konzorcium nyerte, ez százmillióval kedvezőbb ajánlat volt a vártnál. Augusztus elején döntés született a Bukovig tartó szakasz negyedik kifogása ügyében is. A végleges beruházási költség 230 millió euró lett, amely 76 millióval alacsonyabb a kiindulási értéknél. A D3-as új szakaszai uniós forrásokból valósulnak meg.